2013. április hónap bejegyzései

V. Bukovinai Székely Szólótáncverseny Sebestyén “Bada” Ferenc emlékére

para_bada

VERSENYKIÍRÁS

 V.   BUKOVINAI SZÉKELY SZÓLÓTÁNCVERSENY

   A rendezvény helye: Kakasd, Faluház

 

Ideje: 2013. 06. 08. 16.00 óra

 

A nevezési díj 1000 Ft/ fő, mely tartalmazza a zenekari kíséretet.

 

Fizetés a helyszínen, számla ellenében. Központi zenekar: Csurgó zenekar

 

BADA2013 Jel. lap,javított

BADA2013Felhívás

Táncprogram:

 

Szólótánc kategória, (max. 1 perces produkció. A viseletet külön értékeli a zsűri.)

 

  • Kötelező –verbunk vagy silladri

 

Párostánc kategória, (max. 3 perces produkció. A viseletet külön értékeli a zsűri.)

 

  • Kötelező -silladri és csárdás
  • Szabadon választott – polgári társastáncok közül választhatóak, amelyek beépültek a bukovinai székely folklórba (Pl.: gólyás, fenyegetős, Ádámé… stb.)

 

 Korcsoportok:

 I. 6-10 éves korig

 II. 10-14 éves korig

 III. 14-18 éves korig

 IV. 18-100 éves korig

 

 Regisztráció és egyeztetés a zenekarral 14.00 órától lehetséges.

 

Nevezési határidő: 2013. 05. 15.

 

A nevezéseket a mellékelt jelentkezési lapon, az alábbi címre kérjük: brigossster@gmail.com

 

Levelezési cím:

Sebestyén Brigitta

7122 Kakasd, Deák Ferenc u. 122.,

Tel: 06-30/3066626

 

Kakasd, 2013. 04. 15.

Sebestyén Brigitta sk.

elnök

Baráti fogadtatás, szép élmények az V. Bukovinai Székely Borversenyen Székelykevén

Az V. Bukovinai Székely Borverseny szervezését idén a székelykevei Dani Ernő, az al-dunai telepítés 130. évfordulójára való megemlékezést Papp Mária vállalta. A Bukovinai Székelyek Országos Szövetségét az eseményen Csibi Krisztina elnök és Csíki Béla alelnök képviselték, illetve részt vett Koller Mártonné Molnár Veronika is, aki két megjelent könyvét mutatta be.

A székelykeveiek ismét tanúbizonyságát adták híres vendégszeretetükről.

Köszönet minden segítőnek, támogatónak!

 

A szekszárdi csoport élménybeszámolóját olvashatják az alábbiakban:

Székelykeve Borverseny – 2013.április 12-14.

 
Az ötödik bukovinai székely borversenyt Szerbiában, az al-dunai Székelykevén rendezték meg. Színesítette a borversenyt egy kulturális program is, ami nagy érdeklődést váltott ki a tagszervezetek részéről. Ezen a programon a Bátaszéki Székelyek Baráti köre, a Bukovinai Székelyek Szekszárdi Egyesülete valamint a Teveli Székely Kör tagjai vettek részt.
Úti célunk a Hercegszántói határátkelőt követően Újvidék, Pétervárad és Zimony volt. Rövid időt töltöttünk a Nándorfehérvári várban is. A határátkelésnél adódtak némi problémáink, ezért pár órai késéssel érkeztünk meg Székelykevére, ahol finom vacsorával vártak már bennünket. A tevelieket a „Petőfi Sándor” Egyesület tagjai fogadták, Bátaszék és Szekszárd vendégeinek elhelyezését Dani Ernő – aki egyben a borverseny főszervezője is volt – biztosította. A program szerint másnap a Szendrői várat szerettük volna megnézni, de a Duna magas vízállása miatt nem tudtunk bemenni. A tájház, valamint a kézműves kiállítás megnyerte tetszésünket.
A halászléfőző verseny is jól sikerült, aranyérmesek a teveliek lettek, Bátaszék és Szekszárd közösen főzött, és ezüstérmesek lettek.
A borversenyen viszont nagy volt a sikerünk. A Szekszárdi és Tolnai borvidékről negyvenhárom mintát értékeltek és ebből összesen huszonnégy nagyarany és arany, hét ezüst és tíz bronzérem született, valamint két versenyző oklevelet kapott.
A programot ünnepi szentmisével zártuk, majd ezt követte a közös fényképezés, és indultunk hazafelé. Úti célunk Vukovár volt, ahol megszemlélhettük a szétlőtt lakóházak nyomait, majd Eszéket elhagyva elértük a magyar határt.
Az utazás során mindvégig kitűnő hangulat, jókedv jellemezte a lelkes csapatot.
 

 Székelykevei borverseny eredményei 2013

 
 

Tízezer-ötszáznál tartanak az aláírások gyűjtésével

 

A Bukovinai Székelyek Országos Szövetsége több mint egy évvel ezelőtt elkezdte azt az előkészítő munkát, amellyel a bukovinai székelyek betlehemes játékát, a csobánolást a szellemi kulturális örökség listájára jelöléshez szükséges. Ismeretterjesztő előadásokat tartottak, tájékoztatták a közösség tagjait a szándékról. 2012 karácsonyán indult a támogató aláírások, nyilatkozatok, ajánlások, önkormányzati határozatok gyűjtése, mely április végéig tart.

Céljuk az volt, hogy megközelítsék azt a létszámot, mely  szimbolikus számukra, hiszen 1941-ben, hazatelepítésükkor 13 800 fővel érkeztek Magyarországra. Szeretnék bebizonyítani, hogy azóta nem fogytak, hanem gyarapodott a közösségük, és hogy a folyamatos szálláskeresés után végre otthonra találtak, ahol a velük együtt élőknek éppúgy fontos az örökségük, mint nekik.

A jelöléstől azt remélik, hogy az amúgy is összetartásáról ismert népcsoport tagjai még inkább felelősséget éreznek majd a hagyományaik iránt, még inkább erősödik identitásuk. Ennek titka hitvallásuk szerint abban áll, hogy újabb és újabb feladatokat kell kitűzni maguk elé, amely életben tartja a közösségi szellemet.

Köszönjük mindazoknak, akik aláírásukkal, munkájukkal támogatták ezt a nemes célt.

Jelenleg 10 500 fő írta alá a támogató nyilatkozatot, 28 civil szervezet adott nyilatkozatot, és 9 önkormányzat hozott erről határozatot.

A hónap végéig biztosan meglesz a tizennégyezer aláírás!

 

betlehemes-001

Egy bukovinai székely írástudó: Sántha Alajos

sántha
Nekrológ
 
Néhány nappal ezelőtt kaptam a hírt, hogy Sántha Alajos 99 éves korában befejezte földi pályafutását. Csendesen, ahogy élt. Nem volt nagy hírverés körülötte   sohasem, pedig az a néhány mű, amit alkotott, hiánypótló, összegező alapmű a bukovinai székelyekről. Példát mutatott nekünk, az utána jövő nemzedékeknek (bukovinai székely származású értelmiségieknek), tegyünk meg mindent, hogy ennek a kicsi népnek nyoma maradjon. Ha máshol nem, az írásokban, könyvekben, s más adathordozókon. Ezzel tartozunk elődeinknek, akik közel kétszáz évig hűségesen ragaszkodtak magyar anyanyelvükhöz, szokásaikhoz, hagyományaikhoz. Sántha Alajos életműve irányadó nekünk hűségben, alaposságban, szerénységben. Búcsúzunk tőle a bukovinai székelyek kedvelt virrasztóénekének utolsó két sorával:
 
                               „Adj Istenem nyugodalmat,
                               Mennyországban bő jutalmat!”

 

Egy bukovinai székely írástudó: Sántha Alajos

 

Az írás szerzője: Fábián Margit.

A cikk a nekrológ nélkül a soron következő Honismeret című folyóiratban megjelenik.

 

Az Értelmező kéziszótár szerint az „írástudó” szó második jelentése, olyan írni tudó, művelt, tudós embert jelent, aki a közélet formálója is egyben. Sántha Alajos minden tekintetben megfelel ennek. Azon kevés bukovinai székely értelmiségi közé tartozik, aki még az 1941-es kitelepítés előtt végezte el a tanulmányait, s szerezte meg a diplomáját. Nagy szó volt ez abban az időben, mert a családnak nagy áldozatot kellett hoznia, ha valamelyik gyermekét taníttatta. Csak néhány székely család vállalta ezt, s a Sántha-családból két fiúgyermek végzett egyetemet.

Sántha Alajos sokgyermekes bukovinai székely családban született 1914-ben Istensegítsen. Tizenhárman voltak testvérek, ebből tízen élték meg a felnőttkort. Tizennyolc hold (9 fálcsa) földön gazdálkodtak, ez Bukovinában jómódnak számított, de a sok gyermek között felosztva mégis kevésnek bizonyult. Ezért a szülők taníttatták a fiúkat. A legkisebbet és a legnagyobbat felsőbb iskolába küldték, a többi valamilyen mesterséget tanult. A legnagyobb, Sántha Pál pap lett, a budapesti egyetem hittudományi karán végezte tanulmányait. 1923-tól 1962-ig Kanada Stockholm nevű városában az ott élő magyarok között lelkipásztorkodott. Templomépítő és közösségformáló tevékenységére ma is nagy elismeréssel emlékeznek Kanadában.

 A legkisebb gyermek, Alajos a kézdivásárhelyi gimnáziumban érettségizett, majd a gyulafehérvári hittudományi főiskolára iratkozott be. A hittudományi főiskola után a kolozsvári magyar egyetemen magyar-német szakos tanári diplomát szerzett. Erdély különböző iskoláiban tanított, így Csíksomlyón a tanítóképzőben, ahol a bentlakásos kollégiumot is vezette. Ezt az iskolát a második világháború után a román állam megszüntette, őt pedig Aradra helyezték 1948-ban. Egy általános iskolában, majd hamarosan a helyi gimnáziumban folytatta a tanítást nyugdíjazásáig. Csak 1988-ban települt át Magyarországra testvéreihez, Csátaljára.

Már diákkorában érdekelte népe, a Bukovinában élő kis magyar népcsoport története. Kisebb tanulmányai már 1936-tól megjelentek a különböző erdélyi újságokban, így a Paál Árpád által szerkesztett Magyar Lapokban, a Katolikus Világban és a Székelyudvarhelyen megjelenő Székelységben. Elsőként mutatta be Cacicát /Kácsika/, a bukovinai katolikusok és a bukovinai székelyek nagyhírű búcsújáró helyét. Két cikkében írt Mártonffi Mórról, a bukovinai székelyek első papjáról, akinek elévülhetetlen érdemei voltak a székelyek letelepítésében. 1939-ben, Józseffalva leégése után a Magyar Lapok gyűjtést szervezett a szerencsétlenül járt falu megsegítésére. Sántha „lelkesítő üzenetben” emlékeztette az erdélyi magyarokat, milyen nagylelkűen segítették az 1866-os éhinség és kolerajárvány idején a bukovinaiakat.„… az akkori lelkes gyűjtők és adakozók buzgósága legyen lélekbemarkoló és biztató üzenet Józseffalva mai felépítőinek”- fejezi be az erdélyi magyarokhoz írt üzenetét. A magyar Lapok augusztusi számában Józseffalva történetének megírásával járult hozzá az akció sikeréhez.1

A 19. század elejétől olvashatunk hosszabb-rövidebb beszámolókat a Bukovinában élő székelyekről. A 20. században, a két világháború között már hosszabb tanulmányok is megjelentek róluk, gondolok itt Jancsó Elemér, Kis-Várday Gyula és Oberding József írásaira. 2 Az első könyvet, amely átfogó, részletes képet ad a népcsoport 165 éves történetéről, Sántha Alajos írta 1942-ben, Bukovinai magyarok címen. Könyvének anyagát a kolozsvári és a csernoviczi egyetem könyvtárában gyűjtötte össze. 118 nyomtatásban megjelent tanulmányt, 11 kéziratot és 16 adatközlő szóbeli elbeszélését használta fel könyve megírásához. Ez is mutatja, milyen alapos munkát végzett. Ő az első, aki a csernoviczi egyetem könyvtárában lévő német nyelvű forrásokat felkutatta, és könyvében felhasználta. De felhasznált minden tudósítást, beszámolót, levelet, tanulmányt, riportot, amit a bukovinai magyarokról írtak valaha, vagy a történelmükkel kapcsolatba hozható. Tanulmányozta még Bukovinában a plébániákon fellelhető anyakönyveket, és a papok által írt különféle feljegyzéseket.

Az előszóban így magyarázza a könyve címét: „Ezek a magyarok pedig bukovinai magyarok. Bukovinai magyarok, mert majdnem kétszáz esztendővel ezelőtt, a madéfalvi veszedelem idejében, amikor az idegen zsarnokság elkergette hazájukból, szülőföldjükről: Bukovina befogadta őket, otthont és kenyeret adott nekik. Életük ezért bukovinai magyar élet, történetük bukovinai magyar történet.”3 Azt is leírja, kinek szánta a könyvet: „Elsősorban a bukovinai magyar falvak népére gondoltam: olyan könyvet adni e nép kezébe, amelyből saját múltját megismeri. Azután azokra gondoltam, akik a mai napig sem tudják, hogy Bukovina, az nem Moldva, és hogy a bukovinai magyarságnak teljesen különálló, minden más magyar népcsalád történetétől elütő, saját története van.”4 Tizenkilenc fejezetben írja le a 165 év történetét. Igen találóak, sokatmondóak az egyes fejezetek címei, pl.: Csíkország siralma, Szőlőskert a Szucsáva partján, Mártonffi iskolái, A Szent László Társulat őrködése, Józseffalva az égő áldozat stb. A székelység történetét  ő is a madéfalvi veszedelemmel kezdi, de részletesebben a XVIII. századvégi bukovinai betelepítéssel foglalkozik. Pontosan leírja a hét falu születésének történetét.  A hét falu: Istensegíts (1776-77), Fogadjisten (1776-77), Hadikfalva (1785), Józseffalva (1785), Andrásfalva (1786), Laudonfalva és Raráncsa. Laudonfalva alapításáról nincs pontos adat, Sántha Alajos szerint: „Jóformán meg sem született, máris felbomlott”.5      Raráncsa csak két évig létezett, lakói 1788-ban Andrásfalvára költöztek. Így lett a hét faluból öt. A jobbágysors, a kolera, az ínség bemutatásánál nagyszerűen ötvözi a szájhagyományt a szakirodalom adataival. Ő foglalkozik először a bukovinai magyarok iskoláinak, hitéletének történetével, s ezen belül a Szent István, illetve a Szent László Társulat szerepével az iskolák fenntartásában. Jól követhető a könyvben a kirajzások története 1883-tól 1941-ig. Bukovina elhagyásával, az 1941-es Bácskába való kitelepüléssel zárja a bukovinai magyarok történetét.

Stílusa egyszerű, olvasmányos, mindenki számára érthető, ugyanakkor megfelel a tudományosság követelményeinek is. A könyvben közölt adatok pontosak, megbízhatóak, mindenütt megtaláljuk a megfelelő utalást a forrásokra is. Ezért érthető, hogy az 1950 után a bukovinai székelyekről megjelent írásokban mindenütt megjelölik forrásként Sántha Alajos könyvét.  Most ismét megjelent hasonmás kiadásban ez a könyv, aminek feltétlenül ott a helye minden bukovinai székely család, és az irántuk érdeklődők könyvespolcán.



1 Az idézet Lelkesítő üzenet a múltból című írásának befejező mondata.  Sántha 1936-tól 1939-ig megjelent tanulmányai: Bukovina Boldogasszonya. Katolikus Világ. 1936. 8.sz. 250-251. old.; Benedek Elek húsvéti álma a bukovinai magyarok földjén. Magyar Lapok, 1938. ápr. 17. 16.old.; Székely apostolok a bukovinai székely-magyarok között. Székelység, 1938. 5.sz. 51. old.; Lelkesítő üzenet a múltból. Magyar Lapok, 1939. Júl.15. 1-2. old.;  Hogyan keletkezett Józseffalva? Magyar Lapok, 1939. aug.6. 4. old.

2Kis-Várday Gyula: Bukovinai székely falvak. Ethnographia. 1933. 131-139. old.;  Jancsó Elemér: A bukovinai magyarok mai helyzete. Magyar Szemle. 1934. 1-8.old.; Oberding József: A bukovinai magyarság településtörténeti és társadalomrajzi vázlata. Kolozsvár, 1939.

3 Sántha Alajos: Bukovinai magyarok. Kolozsvár, 1942. 3.o.

4 Sántha, 1942. 3-4.o.

5 Sántha, 1942. 36.old.