admin bejegyzései

Együttműködési Megállapodás a Székely Nemzeti Tanáccsal

Marosvásárhely, 2011. június 3.

Székely Nemzeti Tanács - Marosvásárhely

Székelyföldi települések és a Bukovinai Székelyek Országos Szövetsége tagszervezeteinek együttműködését segítő megállapodást kötött a szövetség és a Székely Nemzeti Tanács.

A megállapodást a Nemzeti Összetartozás Napja előestéjén, június 3-án  Marosvásárhelyen írta alá Izsák Balázs, az SZNT elnöke és Csibi Krisztina, a bukovinai szövetség elnöke. A dokumentummal lehetőséget teremtenek a bukovinai székelyek 41 tagcsoportja, valamint a székelyek lakta Hargita, Kovászna és Maros megye településeinek a kulturális, a művelődési és a sportegyüttműködést – mondta Csibi Krisztina.

Rögzítették azt is, hogy ezen túl Bonyhádon vagy Madéfalván együtt ünneplik meg a bukovinai székely népcsoport születésnapjaként számon tartott madéfalvi veszedelem évfordulóját – tette hozzá.  Mint a szövetség vezetője mondta, a bukovinai székelyeknek nem gyengült az egykori szülőföld iránti a kötődésük, mindig számon tartották szabad székely eredetüket; a megállapodással kézzelfoghatóvá vált a kapcsolat a Székelyföld és a Völgység között, ahol 1945-ben a Bukovinából érkezők letelepedtek. A székelyek lakta völgységi települések közül többnek jelenleg is van székely testvértelepülése; Kismányok Zetelakával, Bátaszék Gyergyóditróval ápol kapcsolatot.

Együttműködési Megállapodás (doc)

A Hazatérés Emléknapja a Budai Várban

Budapest, 2011. május 8.

Táncosok a Hazatérés Napján a Budai Várban

A Jóisten megengedte, hogy a Bukovinából való hazatérésünk 70. évfordulóját megérhettük és megünnepelhetjük. A helyi megemlékezések mellett a Bukovinai Székelyek Országos Szövetségének szervezésében és a Budavári Önkormányzat támogatásának köszönhetően a Budai Várban tartottuk meg országos ünnepségünket.

Az emléknap programja:

12 óra – Hálaadó szentmise a Budavári Nagyboldogasszony templomban
13 óra – Koszorúzás és ünnepi megemlékezés gr. Hadik András szobránál
14 óra – Hazatérés, 1941. -fotókiállítás
Bognóczky Géza református tiszteletes, dr. Kaiser József tisztiorvos és Horváth József operatőr archív képeiből valamint dr. Sebestyén Ferenc és Juhos Nándorfotóiból a Magyar Kultúra Alapítvány Székházában
15 óra – Emlékülés és hangverseny a Magyar Kultúra Alapítvány Székházában.
15 óra – Bukovinai székely néptáncegyüttesek, népdalkörök, énekes szólisták, mesemondók műsora a Szent István szobor melletti szabadtéri színpadon.

Az Echo TV beszámolója az eseményről

A Heti Válasz cikke a rendezvényről

A Honvédelem.hu beszámolója

 

Bukovinai Székely Telepítések Bácskában – előadás

Tevel, 2011. április 30.

A bukovinai székelyek hazatelepítésének 70. évfordulója alkalmából a Teveli Fiatalok Egyesülete szervezésében került sor Dr. A. Sajti Enikő történész, egyetemi tanár projektoros vetítéssel egybekötött előadására , melynek címe:

„BUKOVINAI SZÉKELY TELEPÍTÉSEK BÁCSKÁBAN”

Az előadás helyszíne: Tevel, Művelődési ház
Ideje: 2011. április 30. szombat, 18:00

Bukovinai székelyek pakolnak a vonatra

– Remekül sikerült a program. Úgy vélem, a résztvevők a Bukovinai székelyek Bácskába való telepítéséről hasznos információkkal gazdagodtak – értékelte a Kultúr-házi esték sorozat legutóbbi állomását Asztalos Zoltán, a rendezvényt szervező Teveli Fiatalok Egyesületének tagja.

Mint mondta, idén 70 éve, hogy a Bukovinai székelyeket a Bácskába telepítették, amelyről országszerte megemlékeznek. Ehhez csatlakoztak a teveliek is az április 30-án tartott programjukkal.

A település művelődési házában megjelent közel 80 érdeklődőt Potápi Árpád János, Bonyhád polgármestere, az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának elnöke köszöntötte.

Ezt követően felvezette a rendezvény témáját, amelyet dr. A. Sajti Enikő történész, egyetemi tanár vetítéssel egybekötött előadáson fejtett ki. Az estet a Bátmonostori Tamburazenekar hangversenye zárta, amely bácskai dalokkal szórakoztatta a közönséget.

Forrás: TEOL

XIV. Sebestyén Ádám Székely Mesemondó Verseny

Palotabozsok – 2011. április 16.

A Bukovinai Székelyek Országos Szövetsége és a Palotabozsoki Magyar Dalkör 2011. április 16-án, Palotabozsokon megrendezi a XIV. Sebestyén Ádám Székely Mesemondó Versenyt.

A verseny helyszíne: Faluház – Palotabozsok, Kossuth u. 71.
SÁIÓ és AMI Palotabozsoki Tagiskola, Kossuth u. 83.

A versennyel tisztelgünk a néprajzkutató Sebestyén Ádám emlékének, illetve alkalmat teremt a székely népmese örökség megőrzésére, bemutatására, a tehetségek felkutatására. A versenyzők az általuk választott székely népmesékkel négy korcsoportban vehetnek részt.

A korcsoportok:
1. gyermek I. (10 éves korig)
2. gyermek II. (10-14 éves korig)
3. ifjúsági (14-18 évesig)
4. felnőtt (18 év felett)
Zsűrizés: A zsűri minden kategóriában I-II-III. helyezést ad ki, továbbá különdíjakat.

A mesék kiválasztása: Minden versenyző legalább két mesét válasszon! A kiválasztott mesék időtartama ne legyen több egyenként 5-8 percnél! Előnyt jelent, ha a mesemondók a meséket székely nyelvjárással adják elő.

Nevezés: Jelentkezés a mellékelt jelentkezési lapon, amely sokszorosítható. A résztvevők érdeklődhetnek a nyiromargit@gmail.com címen.

Jelentkezési határidő: 2011. március 16.
Nevezési díj: 600 Ft, mely a helyszínen fizetendő.
Cím: SÁIÓ és AMI Palotabozsoki Tagiskola (Nyírőné Csibi Margit)
7727 Palotabozsok, Kossuth u. 83.
Ebédet előzetes igény alapján 600 Ft-ért tudunk biztosítani, a helyszínen.

Érdeklődni az alábbi számon lehet:
Nyírőné Csibi Margit – Tel: 06 20/525- 67- 00 (délután 14 órától); 06 69/341-014 (délután 14 órától)
Jó felkészülést kívánunk minden jelentkezőnek!

Versenyfelhívás letöltése (doc)

További információk a Sebestyén Ádám Székely Mesemondó Versenyről, és az eddigi díjazottakról
Felkészülési segédlet a mesemondó versnyekhez (rtf)
Részletek Benedek Katalin mesekutató válogatott mesebibliográfiájából Kóka Rozália ajánlásával (pdf) (Forrás: Hagyományok Háza)

Programunk évről évre a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg.

III. Országos Bukovinai Székely Borverseny – Hidas, 2011

Hidas – 2011. március 26.

2011. március 26-án Hidason került megrendezésre a III. Országos Bukovinai Székely Borverseny. A verseny helyszíne a Hidasi Művelődési Ház (Bányatelep) volt.

A verseny rendezője: Hidas Borbaráti Kör, Hidas Néptáncegyesület, a Bukovinai Székelyek Országos Szövetsége és Hidas Községi Önkormányzata.

Az eredmények és díjazottak megtekinthetők a csatolt táblázatban (xls)

Küldöttgyűlés 2011

Küldöttgyűlés – megemlékezés a madéfalvi veszedelemről és a bukovinai székelyek Magyarországra telepítéséről – 2011. január 9.

Szentmise és megemlékezés

2011. január 9-én, vasárnap tartotta tisztújító küldöttgyűlését a Bukovinai Székelyek Országos Szövetsége. A nap a bonyhádi római katolikus templomban szentmisével kezdődött, majd koszorúzással folytatódott a bonyhádi Székely Emlékparkban, ahol Kóka Rozália emlékezett meg a madéfalvi veszedelem 247. évfordulójáról, valamint arról, hogy idén 70 éve, hogy a bukovinai székelyeket Magyarországra (Bácskába) telepítették. P. Illés Albert SJ atya emlékezett meg a hadikfalvi születésű Sebestyén Antal esperes halálának 50. évfordulójáról.

A küldöttgyűlésen a tagegyesületek küldöttei elfogadták a 2010. év szakmai és pénzügyi beszámolóját, majd tisztújítást tartottak. Potápi Árpád János 12 év elnökség után bejelentette lemondását, melyet a küldöttek elfogadtak. Új elnöknek Csibi Krisztinát, a Völgységi Múzeum néprajzos muzeológusát, korábbi elnökségi tagot, alelnöknek Csiki Bélát választották. A kilenc fős elnökségbe a következő személyeket választották a küldöttek: Szabó Júlianna (Erdély,Csernakeresztúr), Papp Mária (Vajdaság – Székelykeve), Lőrincz Etelka (Tolna megye-Bonyhád-Majos), Stráhl Istvánné (Bács-Kiskun megye – Vaskút), Nyírőné Csibi Margit (Baranya megye – Palotabozsok), Barabásné Fábián Elvira (Tolna megye – Kakasd), Asztalos Zoltán (Tolna megye – Tevel), Márton István (Tolna megye – Szekszárd), Kosnás Árpád (Tolna megye – Aparhant), Lantos László (Tolna megye – Tevel).

Rendezvények 2010-ben

2010. november 26. – Csernakeresztúr, Mesemondó Verseny
Tizenhat dévai, vajdahunyadi és természetesen csernakeresztúri diák gyűlt össze a két város között feleúton lévő bukovinai székely faluban, a nyolcadik alkalommal megrendezett mesemondó versenyre. (A Nyugati Jelen cikke) Tovább

2010. november 13. – Véménd, Bukovinai Székely Hagyományőrzők Továbbképzése
A Bukovinai Székelyek Országos Szövetsége 2010-ben — a helyi székely kör szíves invitálására — Véménden rendezte meg a szokásos őszi szakmai képzési programját. 2010 áprilisában a Muharay Elemér Népművészeti Szövetség 200 000 Ft-os támogatásából valósulhatott meg a képzés táncos része Kakasdon.
Felhívás (doc)

2010. november 8-13. – Dombóvár, Székely Kulturális Hét
A Dombóvári Székely Kör 2010. november 8. és 13. között „Székely kulturális hét” címmel rendezvénysorozatot szervezett.
Bővebb információk (doc)

2010. október 1-29. – Bonyhád, Kiállítás Szemcsuk István és Tusa János népi fafaragók munkáiból
A bonyhádi Vörösmarty Mihály Általános Művelődési Központban megtartott kiállítás 2010. október 29-ig volt látható.

A meghívó letöltése (jpg)

A meghívó letöltése (jpg)

2010. szeptember 12. – Csátalja, Istensegítsi búcsú
A Csátaljai Székelyek Baráti Körének programja
A meghívó letöltése (doc)

2010. július 28. – Bonyhád, Székely Házi Esték
László Gergely Pál dévai író előadása a Székely Házban –
A meghívó letöltése (pdf)

2010. augusztus 7-8. – Bonyhád, Bukovinai Találkozások – XXI. Nemzetközi Folklórfesztivál
Együttműködési megállapodás (pdf) – Programterv és szabályok (pdf)
A szerződés aláírása (pdf) – Meghívó (pdf) – Plakát (pdf)

A fesztiválról készült képek 

2010. július 18-25. – Lengyel, Néprajzi tábor
Toborzó (pdf)

2010. június 13. – Bonyhád, Könyvbemutató
Továbbélő kultúránk – Húsz éves a Bukovinai Székelyek Országos Szövetsége 1989-2009
A Solymár Imre Városi Könyvtárban – A meghívó letöltése (pdf)

2010. április 10. – Bátaszék, II. Országos Bukovinai Székely Borverseny
Felhívás (pdf) – Eredmények (pdf) – Szervezési szabályzat (pdf)

2010. április 10. – Kakasd, Bukovinai székely hagyományokra épülő továbbképzés
a Muharay Elemér Népművészeti Szövetség támogatásával – A felhívás letöltése (doc)

2010. március 20. – Zomba, XIII. Sebestyén Ádám Székely Mesemondó Verseny
A felhívás letöltése (pdf)

2010. január 13. – Bonyhád, Téli esték a Székely Házban
Szabadi Mihály: Az én jussom című könyvét a szerző személyesen mutatja be.
Szabadi Mihály könyvbemutató (pdf) – Betlehemes a Székely Házban (pdf)

2010. január 12. – Bonyhád, Irodalom – utazás
A Solymár Imre Városi Könyvtárban Rudolf László könyvbemutatója és Máté Réka vetítése – Meghívó (rtf)

2010. január 10. – Vaskút, Beszámoló az éves küldöttgyűlésről és megemlékezésről
Beszámoló (pdf)


Rendezvények 2009-ben

2009. december 7. – Bonyhád, Berecz András mesél
A Solymár Imre Városi Könyvtár és a Könyv-Kultúra Egyesület közös szervezésében – Ismertető (rtf)

2009. november 27. – Vaskút, A bukovinai székelyek kultúrája
Csibi Krisztina előadása a Vaskúti Székelyek Egyesülete szervezésében a vaskúti közösségi házban

2009. november 15. – Kakasd, Jubileumi küldöttgyűlés
„Húsz éves a Bukovinai Székelyek Országos Szövetsége” – Ismertető (rtf)

2009. november 14. – Kakasd, Bukovinai Székely Hagyományőrzők X. Szakmai Továbbképzése
Beszámoló (pdf)

2009. szeptember 13. – Csátalja, Istensegítsi búcsú
A Csátaljai Székelyek Baráti Köre szervezésében – Ismertető (rtf)

2009. augusztus 1-3. – Bonyhád, Bukovinai Találkozások XX. Nemzetközi Folklórfesztivál
Beszámoló (pdf) – Meghívó (pdf) – Együttműködési megállapodás (pdf) – A program tervezete és szabályai (pdf)
A fesztivál szerződés aláírása (pdf)

2009. július 12-19. – Hőgyész, Néprajzi tábor
A néprajzi tábor programja (pdf) – Toborzó (pdf)

2009. május 15-16. – Bátaszék, Székely Majális
A bátaszéki tájházban, a Bátaszéki Székelyek Baráti Körének szervezésében.

2009. május 14. – Bonyhád, Töltsön el egy napot a Völgységi Múzeumban
A bonyhádi Völgységi Múzeum egész napos programja. A programokban sajtótájékoztató, német nyelvi óra, speciális népismeret foglalkozás, kiállításmegnyitó és könyvbemutató. – Meghívó (pdf)

2009. május 9. – Kakasd, I. Országos Bukovinai Székely Borverseny
A kakasdi faluházban. Meghívó (pdf) – Nevezési feltételek (pdf) – Meghívó (pdf)
A bukovinai székely szőlészet és borászat (pdf)

2009. május 3. – Kakasd, Sebestyén „Bada” Ferenc szólótáncverseny
A kakasdi művelődési házban. Versenykiírás (rtf)

2009. április 25. – Érd, A 80 éves Illés Imréné Erdős Ágota, a Népművészet Mestere köszöntése
Érden a Magyar Földrajzi Múzeum dísztermében. Meghívó (rtf)

2009. április 4. – Csátalja, XII. Sebestyén Ádám Országos Székely Mesemondó Verseny
Beszámoló (pdf) – Felhívás (rtf)

2009. március 28. – „Új eredmények a bukovinai székelyek eredetvizsgálatában (DNS-, családfakutatás)” 
címmel a bonyhádi Székely Házban került sor dr. Nádasi Edit laboratóriumi orvosszakértő előadására Elizabeth Long és Rudolf László közreműködésével. – Meghívó (pdf)

2009. március 14. – Pécs, P. Körösztös Imre Krizosztom emléktábla avatás
vértanúhalált halt ferences szerzetes születésének 100. évfordulója alkalmából emléktáblát helyeztünk el Pécsett, az egykori ferences kolostor falán. Megemlékező beszédet mondott P. Kálmán Peregrin ferences történész.
Meghívó (pdf) | Ismertető (pdf) 1. oldal | 2. oldal | 3. oldal | 4. oldal

2009. február 28. – Tevel, Emlékeim a teveli Kőrösi Csoma Sándor Székely Tanintézet működéséről
Dr. Földi Imre előadására a teveli művelődési házban. Bővebben (rtf)

2009. február 25. – „A székelyek története”
mözsi művelődési házban került megrendezésre „A hely ahol élünk” című ismertetterjesztő előadássorozat 4. előadása. 

2009. január 23. – Jastrowie, A „Bukovinai Találkozások” XX. Nemzetközi Folklórfesztivál szerződéskötése
a Bukovinai Székelyek Országos Szövetsége képviseletében nyolc fős delegáció utazott a lengyelországi Jastrowie városába. 
Bővebben (pdf)

2009. január 4. – Zomba, Megemlékezés és tisztújító küldöttgyűlés
A madéfalvi veszedelem 245. évfordulóján Zombán került sor a megemlékezésre.
Meghívó (pdf)