XXIII. Bukovinai Székely Találkozó
Időpontja: 2014. október 10-11.
Helyszín: Bonyhád-Kismányok
Szakmai beszámoló
A találkozók küldetése, hogy az egykor Bukovinából származó, ma már számtalan helyen szétszóródva élő székelyek és leszármazottaik számára alkalmat nyújtson a beszélgetésre, a régi emlékek felelevenítésére, a rég elfeledett rokonságok, műrokonságok felfedezésére, új ismeretségekre. Szinte minden rendezvény kibővül valamely sajátosan a településhez kötődő kiállítással, esetleg tudományos tanácskozással, vagy ismeretterjesztő előadással. Ezen kívül ez az egyetlen alkalom, amikor a hagyományőrző csoportjaink mindegyike bemutatkozik. Akár valamely népszokás ad keretet a találkozónak, akár szerkesztett műsor, ezeknek az eseményeknek megvannak a legfontosabb, kihagyhatatlan mozzanatai. Ekkor adják át a kiemelkedő hagyományőrző tevékenységért járó Sebestyén Ádám díjat.
Érd, 1991. május 9-12.
Csátalja, 1992. november 7.
Somberek, 1993. augusztus 15.
Bukovina, 1994. Zarándoklat az öt bukovinai községben
Bonyhád, 1995. június 24-25.
Bátaszék, 1996. június 28-29.
Tevel, 1998. június 27.
Zomba-Bonyhád, 2000. augusztus 18-20.
Al-Duna (Hertelendyfalva, Székelykeve, Sándoregyháza), 2003. aug. 22-24.
Véménd, 2004. augusztus 27-28.
Kakasd, 2006. július 1.
Tevel, 2008. június 20-21.
Csernakeresztúr, Erdély, 2010. június 19.
Kismányok – Bonyhád, 2014. október 10-11.
A Bukovinai Székely Találkozó kétévente kerül megrendezésre, azonban anyagi lehetőségek hiányában négy éven keresztül állt módunkban megrendezni. Most, a madéfalvi veszedelem és a bukovinai székely népcsoport különválásának 250. évfordulóján sikeresen megszerveztük a találkozóját mindazoknak a közösségeknek, akik Magyarországon és a Kárpát-medencében élnek. A tagjaink között szereplő negyvenegy hazai és külhoni magyar, bukovinai székely csoport mindegyike megjelent az eseményen.
„Mikor Csíkból elindultam” – Madéfalva emlékezete a bukovinai székelyek körében címmel tudományos konferencia
Időpont: 2014. október 10. péntek
Helyszín: Bonyhád, Városháza díszterme
A székelyöldöklés 250. évfordulójára tudományos konferenciát hirdettünk. Témája a madéfalvi veszedelem volt, az annak következtében létrejött népcsoport, annak története, néprajza, Madéfalva emlékezete ma.
Előadóink voltak:
Andrásfalvy Bertalan, Medvigy Endre, Csikány Tamás, Lőrincz Etel, Rudolf László és Csibi Krisztina. Fazekas Tiborc video üzenetet küldött.
A konferencia után a Székely Emlékparkban Szemcsuk István és Biszak Antal faragott alkotását avattuk fel a madéfalvi veszedelem 250. évfordulójára.
Találkozó és folklórműsor
Időpont: 2014. október 11. szombat
Helyszín: Kismányok
A helyszín és az időpont választását több jeles évforduló indokolta. 1989-ben, éppen huszonöt éve alakult a Bukovinai Székelyek Országos Szövetsége és ugyanebben az évben épült meg a kismányoki székely katolikus templom, amely a hazatért székelyek zarándokhelyévé vált. A templomot 1989. október 8-án a Béke Királynője tiszteletére szentelték fel.
Zarándoklattal, szabadtéri szentmisével, viseletes felvonulással, színpadi folklórműsorral egybekötött találkozót szerveztünk, ahol a Baranya, Tolna, Bács-Kiskun megyében, Érden, az Al-Dunán és Erdélyben, illetve a tengerentúlon élő Bukovinából származó székelyek kifejezhették együvé tartozásukat. Átadtuk a kiemelkedő hagyományőrző tevékenységért járó Sebestyén Ádám díjat és a fiatal hagyományőrzőknek járó Gáspár Simon Antal díjat.
Kiállítást szerveztünk Lőrincz Etel textiltervező iparművész gyűjteményéből és Lőrincz Gergely festményeiből, illetve térplasztikáiból.
Sajtómegjelenések:
Tolna Megyei Népújság:
Völgységi Hírportál:
http://www.volgysegportal.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=5785&Itemid=86
Magyar Kurír:
Pannon Hírnök:
http://pannonhirnok.com/bukovinai-talalkozo-bonyhad-es-kismanyok-volt-a-hazigazda/
Szuperinfó:
Tolnatáj Televízió összefoglalója:
www.youtube.com/watch?v=AJnZLX7e72I
Fotódokumentáció: