Kétyi Székely Hagyományőrző Egyesület

         A Kétyi Székely Hagyományőrző Egyesület 1997-ben alakult, tagjainak száma évről évre emelkedik. 2002-ben jelentkeztünk tagnak a Bukovinai Székelyek Országos Szövetségébe, melynek azóta is tagjai vagyunk.

        Egyesületünk szívesen tesz eleget a környező falvak meghívásainak reménykedve abban, hogy dalcsokraink előadásával színesebbé tehetjük rendezvényeiket, műsoraikat, és így is továbbadhatjuk az általunk képviselt értékeket, hagyományokat.

A Székely Szövetség tagjaként lehetőségünk volt több alkalommal is külföldön szerepelni. Pl.:

  • 2004-ben a romániai Campulungban vendégeskedtünk a Hőgyészi Néptáncegyüttessel közösen,
  • a 27. Székely Találkozások alkalmával a lengyelországi Jastrowieban és Pilában voltunk a bonyhádi Völgység néptáncegyüttessel.              Minden évben fogadótelepülései vagyunk a Bukovinai Találkozások keretein belül megrendezendő Szomszédolás rendezvénysorozatnak, mely során külföldi csoportokat látunk vendégül, immár 15 éve. Vendégeink voltak már a Csernakeresztúr és Mádéfalva táncosai, valamint lengyel és ukrán csoportok is. A külföldi csoportok mellett magyar barátainkkal is színesítjük ezen műsorunkat, vendégszereplőink voltak már a hőgyészi, teveli, garai, kisdorogi és zombai néptáncosok és kórusok is. Falunkban sokan megtisztelnek minket a műsorunkon való részvétellel.         
            Minden évben megrendezésre kerül településünkön a Szüreti nap, mely során szívesen látjuk a más nemzetiségi hagyományokat ápoló csoportokat is (pl: Sárpilisi néptánccsoport). Ezen a napon a zombai iskolásokkal, a kétyi óvodásokkal és a vendég csoportunkal közösen színvonalas műsorral szórakoztatjuk a megjelent közönséget, vendégsereget.   
       
             Egyesületünk népdalköre évek óta megméretteti magát népzenei versenyeken is mind egyéni, mind csoportos kategóriában is. Kiváló eredményeket értünk el a Cinege népdaléneklési versenyeken és a Vass Lajos Népzenei versenyei során is. Többször is kiváló arany, kiemelt arany, nívódíj és Aranypáva minősítést szereztünk. Szóló kategóriában kórustársunk, Hajdu Józsefné is sok szép elismerést tudhat magáénak. 2018-ban hónapokon keresztül aranyeső hullott a kórusunkra mind a Cinegemadár, mind a Vass Lajos Népzenei versenyek alkalmával. Három döntőn át menetelve a Kárpátmedencei nagydöntőben kiemelt arany minősítésben részesített minket a zsűri.            
                Népdalkörünk tagja a Falkai Gyuláné által alakított egyesített kórusnak, melynek tagja továbbá a teveli, kisdorogi, kakasdi, és nagymányoki népdalkör is. Közösen szerepeltünk már több rendezvényen is: Bátaszéki Székelytalálkozó, Máriagyűdön, Bonyhádon, és Kismányokon is a székely porta avatáson.
              Az idei, 2019-es évben részt veszünk a Romániában megrendezendő 1000 székely leány ünnepségen, és várjuk a meghívásokat, felkéréseket más rendezvényekre is, hogy minél szélesebb körben adhassuk tovább énekeinket, hagyományainkat, és ápolhassuk a barátságot hazai és külföldi csoportokkal egyaránt.        Köszönjük a Szövetségnek a sok támogatást és lehetőséget, melyet évek óta biztosít Egyesületünk számára.

       

    Egyesületünk vezetői:                       Szekeres Istvánné, elnök

                                                                                  Schmidt Ferencné, elnökhelyettes.

    Művészeti vezetőnk:                                         Falkai Gyuláné

    Kórusunk jelenlegi tagjai:                                  Antal Ferencné

                                                                                  Bogos Boldizsárné

                                                                                  Hajdu Józsefné

                                                                                  Kertész Lajosné

                                                                                  Lipinka Lajosné

                                                                                             Nagy Józsefné