csibi.krisztina bejegyzései

Felhívás – Sebestyén Ádám XX. Székely Mesemondó Verseny

Tisztelettel hívunk minden mesét kedvelő gyereket és felnőttet Kakasdra, a 2017. április 8-án tartandó Sebestyén Ádám Székely Mesemondó Versenyre. Az előzsűrizést korosztályok szerint 2017. április 8-án délelőtt a Kakasdi Általános Iskolában tartjuk, majd a délutáni döntő a Kakasdi Faluházban lesz. Négy korcsoportban: 0-10 év, illetve a 10-14 év közötti gyerekek kategóriájában, 14-18 év közötti ifjúsági és a 18 feletti felnőtt versenyzők mezőnyében folyik az értékelés.

Szeretnénk bevezetni egy új értékelést, a határainkon túl élő-  a székely nyelvet jól beszélő versenyzőknek az elbírálására, tiszteletből, egy nekik kedvező díjat alapítani. Mindez azért, hogy a bukovinai székely nyelvhasználat ne legyen a Magyarországon élők, és a székely nyelvet kevésbé használók hátrányára.

Felhívás és jelentkezési lap letölthető az alábbi két linkről:

Mesemondás 2017

Mesemondás 2017

Jelentkezési határidő: 2017. március 26.

A mesemondásra jelentkezni postai úton és e-mailben is lehet.

Kérjük a felkészítőket, hogy olyan maximum 7-8 perces mesét keressenek, amely a gyerek korának megfelelő! A tradicionális népviselet és a székelyes kiejtés hiánya nem jelent hátrányt, azt szeretnénk, ha a versenyzők örömüket lelnék abban, hogy mesélnek.

A jelentkezőknek március 26-ig válaszlevélben illetve e-mailben küldjük el a pontos programot.

Ebédet a jelentkezési lapon lehet rendelni.

Elérhetőségek:

Sebestyén Brigitta: Levélcím: 7122 Kakasd, Deák Ferenc utca 122.

e-mail:  brigossster@gmail.com

Telefon: 30-3066626    vagy    74/ 431-290

 

Kakasd, 2017. február 22.

Sikeres felkészülést kívánunk!

 

sebist

 

„Jut eszembe!” néprajzi tábor és továbbképzés Bonyhádon

„Jut eszembe!” II. Felnőttek Néprajzi Tábora,

és

bukovinai székely hagyományőrzők szakmai továbbképzése Bonyhádon

 

2016. november 12-13. szombat

 

Huszonhat éve, minden nyáron bukovinai székely fiatalok a téma iránt érdeklődő csoportja egy hétig néprajzi tábor kereteiben gyűjti ősei megmaradt tárgyi emlékeit és tanulmányozza kultúráját. Ezzel gyarapítva néprajzi műveltségét, és erősítve szűkebb népcsoportjához fűződő kapcsolatát, gyökereit.

A szülők és nagyszülők részéről megjelent az igény a saját ismereteik bővítésére ezeken a területeken. A szülők szeretnének tájékozottak lenni ebben a témában is. A nagyszülők egy része még Bukovinában született, de halványodnak már az emlékeik, mások pedig már Magyarországon születtek, de szüleik által első kézből vannak ismereteik az ottani életről. Szeretnének többet és pontosabban tudni gyökereikről. Szeretnék tudni, mások mire emlékeznek. Szeretnék ízlelgetni tájszólásunk szavait azok között, akik értik és megértik. Szeretnék kipróbálni a tárgykészítést, szövés, – hímzés,- bútor festés munkaműveleteit. Vannak környezetükben a szüleiktől, nagyszüleiktől örökölt/kapott tárgyak, iratok és képek, melyekről már nem is tudják pontosan honnan is származik. Keresik rokonaikat. Találkozni szeretnének népcsoportjuk tagjaival, és beszélgetnének kicsit.

A felnőttek néprajzi tábora tehát ismeretbővítő előadás-sorozat, tapasztalatcsere, és lehetőség a találkozásra. Mindez szakértő irányítással, a témához illő környezetben. Ez a program, reményeink szerint, a fiatalok néprajzi táborához hasonlóan évente ismétlődő lesz, mindig egy kicsit más programmal.

 

Szeretettel várjuk a jelentkezőket!

 

BUKOVINAI SZÉKELYEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE
7150 Bonyhád, Dózsa György utca 29.
telefon: 74/450-369

e-mail: info@bukovina.hu

 

 

Jelentkezés módja:

  • Telefonon: 74/450-369 (9-16 óra között)
  • E-mailban: info@bukovina.hu, asztalos@gmail.com, letel55@gmail.com
  • Személyesen: Bukovinai Székelyek Országos Szövetsége székháza, Bonyhád, Dózsa György u. 29. 8-15 óra között.

 

Jelentkezési határidő: 2016. november 9.

 

„Jut eszembe!” programtervezet

 2016. november 12. szombat

Helyszín: Bonyhád, Dózsa György u. 29. Bukovinai Székelyek Országos Szövetsége Székháza

 

Kelemen Emma előadóterem

időpont program előadó
09:30-tól Érkezés, regisztráció
10:00-14:00 Dr. Olsvai Imre tolnai gyűjtése(népzenekutató, zeneszerző,Kodály Zoltán legfiatalabb tanítványa) Fábián Éva (népdalénekes, mesemondó) Házigazda: Falkainé Jakab Éva (népdalénekes, Sebestyén Ádám-díjas hagyományőrző)
A program támogatója a Vass Lajos Népzenei Szövetség

Részvételi díj 1.000 Ft, a népzenei szövetség tagjainak ingyenes

A részvételi díj a helyszínen fizetendő

Ebédlő

időpont program előadó
13:00-14:30 Hagyományőrző néptáncosok táncos továbbképzése, bukovinai táncok Radák János és Fekete Etelka

(Sebestyén Ádám-díjas hagyományőrzők)

14:45-15:30 Tánchoz alkalmas ruhák Radák János
15:45-17:00 Hagyományőrző néptáncosok táncos továbbképzése, bukovinai táncok Radák János és Fekete Etelka

A részvétel díjtalan.

 

2016. november 13. vasárnap

Helyszín: Bonyhád, Dózsa György u. 29. Bukovinai Székelyek Országos Szövetsége Székháza

 

Kelemen Emma előadóterem

időpont program előadó
09:00-tól Érkezés, regisztráció
09:30-11:00 Bukovinai tájszólás Salamon Gáspár                                           (amatőr néprajzi gyűjtő, a Tradíció Néprajzi Gyűjtőpályázat díjazottja)
11:30-12:30 Bukovinai népviseletről I. Lőrincz Etel
12:30-13:00 ebédszünet  –
13.00-15:00 Bukovinai népviseletről II. Lőrincz Etel (textiltervező iparművész, tanár)


A részvétel díjtalan.

 

  

A program során mindkét napon ebéd igényelhető 1500 Ft/fő áron!

Ebéd igényt kérjük a jelentkezéskor jelezzék!

 

 A programváltozás jogát fenntartjuk!

Letölthető word formátumban az alábbi linkről:

jut-eszembe_2016

Emlékműsor Márton Áron tiszteletére a Festeres Zenekarral Nagymányokon

festeresfesteres1

2016. október 2-án 14 órakor Nagymányokon a sportcsarnokban

Emlékműsor Márton Áron tiszteletére

 

A Festeres Zenekar alkalomhoz illő, 60 perces műsora. Egyházi énekek és bukovinai székely gyűjtésből származó népdalok, a műsorszámok előtt rövid magyarázattal.

A Festeres Zenekar 2009-ben alakult budapesti fiatalokból, az óbudai népzeneiskola volt növendékeiből. Célkitűzésük a moldvai csángó magyarok népzenéjének, hagyományainak éltetése és megélése, bemutatása és megismertetése főként táncházak és koncertek útján. A zenekar a moldvai csángók népzenéjét autentikus hangszereken, a legmagasabb népművészeti igényeknek megfelelően szólaltatja meg.

A zenekar tagjai: Nádasdy Fanni – ének; Szabó Márton – furulya, kaval; Kiss Krisztián – koboz; Móricz Máté – dob; vendég: Nagy Bercel – furulya, kaval (Zurgó zenekar)

Bukovinai székely hagyományőrzők szakmai továbbképzése Tevelen

sebist

Bukovinai székely hagyományőrzők szakmai továbbképzése Tevelen

 2016. október 22. szombat

 

A bukovinai székely hagyományőrzők szakmai továbbképzésének elsődleges célja, hogy a hagyományőrző csoportok vezetőinek és tagjainak elméleti és gyakorlati ismeretei folyamatosan bővüljenek, ezáltal a településeken zajló értékmentő tevékenység egyre magasabb színvonalra emelkedjen. Mindannyian azért áldozzuk a családunktól, barátainktól ellopott temérdek időt, energiát a hagyományőrző tevékenységre, mert saját felmenőink, nagyszüleink, dédnagyszüleink féltve őrzött, büszkén vállalt kultúráját éltetjük ezzel tovább. Ezért ebből a mára igen szerteágazó, oldalhajtásokkal dúsított, de virágzó kultúra legtisztább, legegyenesebb hajtásait kell tovább növelnünk. A rossz irányba haladó oldalhajtásokat pedig lassanként le kell nyesegetnünk. Ennek érdekében indult útjára a szakmai továbbképzés. Folyamatos tanulás, tapasztalatgyűjtés, ismeretszerzés, változás, fejlődés szükséges a hagyományőrző tevékenységhez. A szakmai igényesség elengedhetetlen. A ma fiatalságának rengeteg választható útja van. Nekünk kell olyan színvonalon, tudományos alapokra helyezve, közösségi élményt is nyújtva eléjük tárni a múltat, hogy kedvet érezzenek a népi kultúra megismeréséhez.[1]

 

Szeretettel várjuk a jelentkezőket!

 

Jelentkezés módja:

  • Telefonon: 74/450-369 (9-16 óra között)
  • E-mailben: info@bukovina.hu, zoltanka.asztalos@gmail.com
  • Személyesen: Bukovinai Székelyek Országos Szövetsége székháza, Bonyhád, Dózsa György u. 29. 9-16 óra között.

 

Jelentkezési határidő: 2016. október 20.

 

 

Bukovinai székelyek szakmai továbbképzése – programtervezet

 2016. október 22. szombat

Helyszín: Tevel, Művelődési ház 7181 Tevel, Fő út 278

 

 

Nagyterem:

időpont program előadó
13:00-tól Érkezés, regisztráció
13:30-14:30 Tippek, trükkök, tanácsok mesemondóknak és felkészítőiknek Sebestyén István (a Népművészet Mestere)
14:45-16:15 Katonadalok tanítása Sebestyén István (a Népművészet Mestere)
16:30-17:45 Mária-énekek tanítása Sebestyén István (a Népművészet Mestere)
18:00- Előadás: „Én Uram, én Istenem” Dr. Korzenszky Richárd (bencés szerzetes, pedagógus, a Tihanyi Bencés Apátság elöljárója

 

Kisterem:

14:30- Pályázati lehetőségek civil szervezetek számára
A Tolnai Hármas Összefogás Vidékfejlesztési SzövetségLEADER pályázati lehetőségek A Tolnai Hármas Összefogás Vidékfejlesztési Szövetség munkatársa
Széchenyi Programiroda Tanácsadó és Szolgáltató Nonprofit Kft.A Széchenyi2020 aktuális pályázati lehetőségei Farkas Ferenc, a Széchenyi Programiroda Tanácsadó és Szolgáltató Nonprofit Kft. munkatársa

 

Minden kedves résztvevőt zsíros kenyér büfével, valamint teveli pálinkával várunk, hiszen

„a kenetlen szeker es csak nyekereg”!

 

A programokon való részvétel díjtalan!


A programváltozás jogát fenntartjuk!

 

[1] http://www.bukovina.hu/bukovinai-szekely-hagyomanyorzok-tovabbkepzese/

Bukovinai székely zarándoklat és székelykapu avató – október 2. vasárnap

Meghivo_Kismanyok_A5_WEB

Kiállításmegnyitó és emlékműsor Márton Áron tiszteletére – Bukovinai székely zarándoklat és székelykapu avató

Kismányok – Nagymányok, 2016. október 2. vasárnap

 

7.00 Gyalogos zarándoklat Márton Áron tiszteletére

Gyülekező a bonyhádi római katolikus templomban

9.30       Emlékező szentmise Kismányokon a Magyarok Nagyasszonya templomban

Celebrál: Páter Illés Albert SJ

11.30     Székelykapu avatása Nagymányokon a Székely Házban

Beszédet mond:

Potápi Árpád János, nemzetpolitikáért felelős államtitkár

12.00     Márton Áron élete és munkássága címet viselő kiállítás megnyitója

Beszédet mond:

Csibi Krisztina, a Magyarság Háza igazgatója

Gaal Gergely, a Márton Áron Emlékév programbizottságának elnöke

Közreműködik:

Fábián Éva, népdalénekes

Sebestyén István, énekes-mesemondó

 

14.00     Emlékműsor Márton Áron tiszteletére

Helyszín: Sportcsarnok, Nagymányok

A Festeres Zenekar alkalomhoz illő, 60 perces műsora. Egyházi énekek és bukovinai székely gyűjtésből származó népdalok, a műsorszámok előtt rövid magyarázattal.

festeres festeres1

A Festeres Zenekar 2009-ben alakult budapesti fiatalokból, az óbudai népzeneiskola volt növendékeiből. Célkitűzésük a moldvai csángó magyarok népzenéjének, hagyományainak éltetése és megélése, bemutatása és megismertetése főként táncházak és koncertek útján. A zenekar a moldvai csángók népzenéjét autentikus hangszereken, a legmagasabb népművészeti igényeknek megfelelően szólaltatja meg.

A zenekar tagjai: Nádasdy Fanni – ének; Szabó Márton – furulya, kaval; Kiss Krisztián – koboz; Móricz Máté – dob; vendég: Nagy Bercel – furulya, kaval (Zurgó zenekar)

 

 

Fővédnök: Potápi Árpád János, nemzetpolitikáért felelős államtitkár

Védnök: Csibi Krisztina, Magyarság Háza igazgatója

Főtámogató:

Miniszterelnökség, Nemzetpolitikai Államtitkárság

Támogatók:

Pro Patria Egyesület

Nagymányok Város Önkormányzata

Házigazda:

Nagymányoki Székely Kör Egyesület

 

Információ:

Illés Tibor, elnök

+36 20 211 9950

Márton Áron élete és munkássága – kiállításmegnyitó Kisdorogon

Márton Áron élete és munkássága című kiállítás

Kisdorogon a Szent Lőrinc napi búcsú alkalmával

 

 augusztus 6. szombat

Búcsú előestéjeSzabadtéri programok a plébánia udvarán

18.00 Udvarnyitás

Tájjellegű borok kóstolója kisdorogi vendégváró falatkákkal

19.00 Szomora Zsolt és vonószenekara

21.00 Zenés mulatság az Iszkába Zenekarral

 augusztus 7. vasárnap

Márton Áron élete és munkássága című kiállítás megnyitója

9.30 Szentmise a kisdorogi római katolikus templomban

10.30 Kiállításmegnyitó a templom előtti téren

Köszöntőt mond:

Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára

Wigand István plébános, a Pécsi Egyházmegye német nemzetiségi referense

Megnyitó beszéd:

Dr. Vencser László, gyergyóditrói születésű Márton Áron tanítvány, az Ausztriai Idegennyelvű Pasztoráció igazgatója

Közreműködnek:

Kisdorogi Német Hagyományőrző Egyesület Énekkara

Kisdorogi Székely Hagyományőrző Egyesület Népdalköre

Pántlika tamburazenekar, Báta

 

 15.00 „Népemért vállalom” – Zenemű Márton Áron tiszteletére

Köszöntőt mond: Gaal Gergely, a Márton Áron Emlékév Programbizottságának elnöke

Bemutatja: a Mustármag Énekegyüttes, Marosvásárhely

 

Fővédnökök:

Tamás József csíkszeredai segédpüspök

Dr. Udvardy György pécsi megyéspüspök

Védnök:

Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár

Főtámogató:

Miniszterelnökség, Nemzetpolitikai Államtitkárság

kisdorog online

Kisdorog plakat online

Toborzás a XXVII. Néprajzi Táborra

DSCF0028

XXVII. NÉPRAJZI TÁBOR

TEVEL
2015. július 17-23.

 

Emlékezzünk Dr. Németh Kálmánra!

 

A Bukovinai Székelyek Országos Szövetsége, a Teveli Fiatalok Egyesülete, a Teveli Székely Hagyományőrző Együttes, és Tevel Önkormányzata szeretettel várja azoknak a fiataloknak a jelentkezését, akik 2016 nyarán szívesen töltenének egy hetet a bukovinai kultúrával, gasztronómiával való ismerkedéssel, kutatással.

  • Várjuk azokat a fiatalokat, akiket érdekel a néprajz.
  • Várjuk azokat a fiatalokat, akik többet szeretnének tudni a BUKOVINAI SZÉKELYEKRŐL
  • Várjuk azokat, akiket érdekel, mit is ettek Bukovinában
  • Várjuk azokat a fiatalokat, akik fontosnak érzik a hagyományok őrzését,
  • Várjuk azokat, akik segítenének abban, hogy a Bukovinai székelyek Országos Szövetsége minél több digitalizált információt megőrizhessen a bukovinai székelyekről
  • Visszavárjuk azokat a fiatalokat, akik már részt vettek a táborban

A 2016-es nyár programjában az idős bukovinai székelyek felkeresése, Dr. Németh Kálmánról szóló emlékek keresése, a Bukovinából származó iratok, fotók, tárgyi emlékek felkutatása, regisztrálása, számítógépes feldolgozása mellett, a bukovinai étkezés és főzés felelevenítése is a program része. Továbbra is lehetőség lesz kézműves tevékenységekre is. Elmaradhatatlan a zene és a tánc.

 

Jelentkezési határidő: 2016. július 10.
Részvételi díj: 10.000,- Ft

Melyet a Bukovinai Székelyek Országos Szövetsége számlaszámára kell befizetni!

Bankszámlaszám: Hungária Takarék 71800013-11090988

Megjegyzés: „Néprajzi tábor”

 

Érdeklődni:
Bukovinai Székelyek Országos Szövetsége elérhetőségein, vagy a szervezőknél:

Asztalos Zoltán a BSZOSZ elnöke
Lőrincz Etel iparművész, tanár, BSZOSZ elnökségi tagja
e-mail: letel55@gmail.com, tel: +36-74/736-841

 

 

Bonyhád, 2016. 05.10.                                                                               Lőrincz Etel

 

Jelentkezési lap_ Néprajzi tábor

TÁJÉKOZTATÓ Néprajzi Tábor 2016 TEVEL

TOBORZÓ Néprajzi Tábor 2016 TEVEL

Minősült csoportjaink

 

A Muharay Elemér Népművészeti Szövetség ebben az évben ismételten meghirdette a hagyományőrző együttesek országos minősítő színpadát.

A minősítő ebben az évben három helyszínen kerül megrendezésre, melyből az első 2016. április 16-án, szombaton Dunapatajon zajlott.

Nagy örömmel tudatom, hogy a nevező együttesek között két bukovinai csoport is megmérettetett.

A Garai Székely Kör Ifjúsági táncegyüttese Csobán-bál címmel Csánki Mónika és Kővágó Zsolt koreográfiáját, míg a Hőgyészi Székely Kör Bokréta Néptánccsoportja Regutázás címmel Herczeg Gábor koreográfiáját adta elő a színpadon.

Mindkét együttes szép eredménnyel zárt.

A neves szakemberekből álló zsűri (Eredics Gábor, Varga Zoltán, Sztanó Hédi, Dobos Bea, Busai Norbert) a garaiakat minősült, a hőgyészieket pedig kiválóan minősült címmel díjazta.

Azt gondolom, hogy ez Szövetségünk életében is jelentős eredmény. Ismét vannak olyan táncegyütteseink, akik országos szinten is el vannak ismerve a bukovinai székelyek szokás feldolgozásaival, zenéivel, dalaival és táncaival.

Tisztelettel:

Herczeg Gábor

Hőgyészi Székely Kör

Bokréta Néptánccsoport

együttesvezető

1 (6)

1 (5)

1 (4)

1 (3)

1 (2)

1 (1)

 

VIII. BUKOVINAI SZÉKELY BORVERSENY

FELHÍVÁS

VIII. BUKOVINAI SZÉKELY BORVERSENY

1

2016. április 30-án Nagymányokon kerül megrendezésre a VIII. Bukovinai Székely Borverseny. A borverseny célja, hogy lehetőséget biztosítson a bukovinai székelyek találkozására és boraik megmérettetésére.

Jelentkezési határidő: 2016. április 15. péntek

Jelentkezni lehet e-mailben a info@bukovina.hu címen, illetve telefonon a 0674/450-369-es telefonszámon.

Kérjük a Tisztelt Érdeklődőket, hogy nevezési szándékaikat a megadott időpontig jelezzék a fenti elérhetőségek bármelyikén, hogy a szervezők időben értesüljenek a résztvevők várható létszámáról. Egyéb kérdésekben érdeklődni Illés Tibornál lehet a 0620/211-9950-es telefonszámon illetve a gycipo59@gmail.com e-mail címen. A borverseny szabályzata, a felhívás és a jelentkezési lap a www.bukovina.hu honlapon megtalálható, letölthető.

A borminták leadásának és a részvételi díj befizetésének határideje: 2015. április 25-26.

Nevezési díj: 1.200 Ft/minta (mely tartalmazza a nevező egy fő számára a vacsora árát is!).

További vacsoravendégeket szívesen fogadunk 1500 Ft/fő ár ellenében.

A fizetés módja: a minták leadásakor készpénzben, nyugta ellenében.

Termelőnként legfeljebb 10 minta nevezhető.

A versenyre nevezés nevezett boronként 3-3 szabvány minőségű boros palackkal lehetséges.

A palackokon fel kell tüntetni:

jelige

bor megnevezése, fajtája

évjárata

barrique érlelésű-e a tétel.

Egy zárt borítékba: (ahány minta annyi boríték)

jelige

bor megnevezése,

évjárata

barrique érlelésű-e a tétel.

termelő neve, címe

Bukovinai székely falu neve, ahonnan származik:

Hadikfalva

Andrásfalva

Józseffalva

Istensegíts

Fogadjisten

A mintagyűjtés helye: Nagymányok, Székely Tájház

Ideje: 2016. április 25-26.         9- 17 óráig

                                

A vacsorával, színpadi műsorral, és zene által kísért mulatsággal egybekötött ünnepélyes eredményhirdetés:

  1. április 30. (szombat) 17 óra

              helyszín : Nagymányok Sportcsarnok (Nagymányok, Petőfi Sándor utca 71.)

 

A borversenyre minden kis- és nagytermelőt tisztelettel várunk!

 

Asztalos Zoltán

elnök

Jelentkezési lap_borverseny_2016

felhívás-2016