2018. november 24. Bonyhád
A Bukovinai Székelyek Országos Szövetsége és Bonyhád Város Önkormányzata, a Muharay Elemér Népművészeti Szövetség közreműködésével szóló verbunk és páros táncversenyt szervezett, ezzel tisztelegve a bukovinai székelyek táncos hagyományai előtt, azon belül is Sebestyén „Bada” Ferenc emlékének.
A versenyre egyénileg és táncos páronként lehetett jelentkezni a bukovinai székelyek verbunk, silladri és csárdás anyagaival.
Több, mint fél száz táncos (53) versenyzett a helyezésekért.
Fontos volt az improvizatív, szabad táncolás, figyelembe véve a meglévő gyűjtésekből származó bukovinai táncokat, azok táncszerkesztéseit a versenyzők saját táncos egyéniségeire szabva.
A táncosoknak megközelítőleg 2 perc állt rendelkezésükre, hogy bemutassák tánctudásukat.
A bemutatkozások korcsoportonként történtek:
I. korcsoport: 6-10 év
II. korcsoport: 11-15 év
III. korcsoport: 16-20 év
IV. korcsoport: 21-35 év
V. korcsoport: 36 fölött
A zenei kíséretet Siklósi Krisztián vezetésével a Csurgó Zenekar látta el.
Az értékelés szempontjai voltak:
– Improvizatív előadásmód, figyelembe véve az archív felvételek táncszerkesztéseit
– Előadói magatartás, művészi hatás
– Színpadi megjelenés, hiteles tájegységre jellemző viselet
– Tánctechnikai felkészültség
– Táncfolklorisztikai hitelesség
– Zene és tánc összhangja
Minden kategóriában korcsoportonként az első három helyezett kerülhetett díjazásra, azonban a zsűri a versenyszámok értékelését követően nem minden helyezésre hirdetett győztest.
Eredmények:
Férfi szóló tánc:
I. korcsoport: nem került helyezés kiosztásra
II. korcsoport:
első helyezett: Sándor Zsigmond Áron (14 éves) Szekszárd – Bartina
második helyezett: Szabó László Botond (15 éves) Szekszárd – Bartina
harmadik helyezett: Császár Bálint (11 éves) Garai Székelykör Egyesület Aprók Tánccsoportja
III. korcsoport: csak második helyezettet hirdetett a zsűri: Pothárn László (18 éves) Gencsapáti Ispiláng Néptáncegyüttes
IV. korcsoport: nem került helyezés kiosztásra
V. korcsoport: csak első helyezettet hirdetett a zsűri: Spiegel Zoltán (37 éves) Gencsapáti Ispiláng Néptáncegyüttes
Domokos Gábor fotója
Páros szóló tánc:
I. korcsoport: nem került helyezés kiosztásra
II. korcsoport:
első hely holtversenyben: Bajusz Panna (11 éves) és Sándor Benjamin Solt (12 éves) mindketten a Szekszárdi Bartina Néptánc Egyesület szólistái, valamint Deutsch Judit (12 éves) és Serfőző Balázs (12 éves) a Dusnoki Aprók Néptáncegyüttes szólistái
második helyezett: Pesti Noémi (15 éves) és Datner Bálint (15 éves) mindketten a Szekszárdi Bartina Néptánc Egyesület szólistái
harmadik helyezett: Szabó Mónika Csenge (15 éves) és Sefcsik Máté (15 éves) mindketten Szekszárdi Bartina Néptánc Egyesület szólistái
III. korcsoport:
első helyezett: Takács Titanilla (17 éves) és Takács Botond (15 éves) mindketten a Tamási Pántlika Néptáncegyüttes táncosai
második helyezés nem került kiosztásra
harmadik helyezett: Mészáros Eszter (19 éves) és Németh Dávid (20 éves) mindketten a Kapuvár Néptáncegyüttes táncosai
IV. korcsoport:
első helyezett: Andrási Tekla (28 éves) és Szabó Zsolt (20 éves) mindketten a Hőgyészi Székely Kör Bokréta Néptánccsoport táncosai
második helyezett: Tóth Adrienn (19 éves) és Milos Dávid (21 éves) mindketten a Gencsapáti Ispiláng Néptáncegyüttes táncosai
harmadik helyezett: Raffai Virág (21 éves) és Antal Zsolt (35 éves) mindketten a Garai Székelykör Egyesült Ifjúsági Tánccsoport táncosai
V. korcsoport:
első helyezett: Csöglei Gabriella (42 éves) és Bartha Zsolt (37 éves) mindketten a Hőgyészi Székely Kör Bokréta Néptánccsoport táncosai
második helyezett: Vargáné Dávid Mónika (46 éves) és Varga János (48 éves) mindketten a Kakasdi Sebestyén Ádám Székley Társulat táncosai
harmadik helyezés nem került kihirdetésre
A versenyben elért helyezésektől függetlenül, a szakmai zsűri külön értékelése alapján kerültek kiosztásra a Sebestyén „Bada” Ferenc díjak, azon 18 évnél idősebb versenyzőknek, akiket arra a zsűri érdemesnek talált:
Andrási Tekla – Hőgyészi Székely Kör Bokréta Néptánccsoport
Szabó Zsolt – Hőgyészi Székely Kör Bokréta Néptánccsoport
Csöglei Gabriella – Hőgyészi Székely Kör Bokréta Néptánccsoport
Bartha Zsolt – Hőgyészi Székely Kör Bokréta Néptánccsoport
Spiegel Zoltán – Gencsapáti Ispiláng Néptáncegyüttes
A Muharay Elemér Népművészeti Szövetség külön díját kapta Spiegel Zoltán a Gencsapáti Ispiláng Néptáncegyüttes táncosa.
A szakmai zsűri tagjai:
– Sztanó Hédi – néprajzkutató, producer, filmrendező, a Népművészet Ifjú Mestere
– Matókné Kapási Júlianna, a Bartina Néptánc Egyesület művészeti vezetője, Wlasits Gyula és Bezerédj István díjas művelődési menedzser
– Galát Péter koreográfus, az Állami Népi Együttes Örökös Tagja, a Népművészet Ifjú Mestere
– Szabadi Mihály Csokonai- és Bessenyei-díjas koreográfus, népművelő, etnográfus
– és a zsűri elnöke Dr. Felföldi László – a MTA Zenetudományi Intézet nyugalmazott főmunkatársa, címzetes egyetemi és főiskolai tanár